A
TEMPO 100 vizsgálat illetve
az arra
kiadott engedély már régóta ismert
és használatos a magyar gyártók és
üzemeltetők között. 2001-ben egy
új lehetőség jelent meg a jogszabályokban, amely a
magyar utakra is
kiterjeszti az ún. emelt sebességgel való
közlekedés lehetőségét.
Ez elsősorban utazással foglalkozó
vállalatok, vállalkozások
számára jelent előnyt. Miután ez a
lehetőség nem annyira ismert még, s
aki hallott róla az is
gyakorta keveri a TEMPO 100 vizsgálattal, ezért
pár mondatban
összefoglaljuk ezen vizsgálat lényegét.
A 43/2001 (XII.18.) KöViM rendelet 5.§.-a a következő - főbb - követelményeket tartalmazza az emelt sebességhatárú autóbuszra vonatkozó engedélyezési műszaki feltételekről:
a) Az autóbusz típusa feleljen meg a jármű első forgalomba helyezése időpontjában érvényes - de legalább az ENSZ-EGB 13.06 számú előírás szerinti - jóváhagyási követelményeknek. Mindazonáltal, az autóbusznak az A. Függelék A/9. számú melléklete szerinti I. kategóriájú blokkolásgátlóval kell rendelkeznie akkor is, ha a korábbi jóváhagyás értelmében ez nem volt számára kötelező. Ha a jóváhagyás a blokkolásgátlóra (ABS) nem terjedt ki, az külön vizsgálattal igazoltan meg kell, hogy feleljen az A. Függelék A/9. számú melléklete szerinti követelményeknek.
b) Az autóbusz üzemi fékrendszerét az A. Függelék A/9. számú melléklete szerinti 0 típusú vizsgálat módszerével, de 100 km/óra kezdősebességről végrehajtott kiegészítő fékvizsgálatnak kell alávetni.
a) A gumiabroncsok sebességi indexe feleljen meg a jármű ténylegesen elérhető végsebességének.
b) Nem szabad olyan gumiabroncsot használni, amelyen a bordázat közötti hornyokat utólagos beavatkozással (utánvágás) mélyítették.
c) A kormányzott kerekekre felszerelt gumiabroncs nem lehet felújított. Felújított gumiabroncs csak ikerkerekeknél vagy utánfutó tengelyen alkalmazható, feltéve, hogy az ENSZ-EGB 109. számú előírás szerinti jóváhagyással rendelkezik.
d) A gumiabroncsok teljes futófelületén a mintázat magassága 0,75 métert meg nem haladó átmérőjű gumiabroncs esetén érje el a 3 mm-t, ennél nagyobb átmérőjű gumiabroncs esetében érje el az 5 mm-t.
a) a biztonsági öv bekötési pontjai: ENSZ-EGB 14. számú előírás,
b) autóbuszok tetőszilárdsága: ENSZ-EGB 66. számú előírás,
c) autóbuszok ülései: ENSZ-EGB 80. számú előírás
vagy az
feleljen meg az MR A. Függelék 19.,
52. illetve
15.
számú mellékletének.
a) Az autóbusz olyan, távolsági utazásra alkalmas utasülésekkel legyen felszerelve, amelyek
b) a vezetőülést és az utaskísérő ülését (üléseit) legalább kétpontos biztonsági övvel kell felszerelni;
c) a biztonsági övek használatára az adott ülésből látható felirat vagy képjel hívja fel az utas és utaskísérő figyelmét;
d) a vezetőülés fejtámasszal legyen ellátva;
e) a vezető védve legyen az előrecsúszó/előrezuhanó tárgyak elöl;
f)
az
utastéri csomagtartók
kialakítása akadályozza meg a csomagok
kiesését.
Az autóbusz 100 km/h sebességű haladása közben rendellenes menetviselkedés (iránytartás, zajok és rezgések), szerkezeti elemek rendellenes működése nem léphet fel, menetstabilitása megfelelő legyen.
A felsorolt tulajdonságok
ellenőrzését és a vizsgálat
eredményeinek dokumentálását az erre a
célra
külön feljogosított szakintézmény
-így a
JÁFI-AUTÓKUT Mérnöki Kft.- hivatott ellenőrizni. Az
engedély érvényességi ideje az időszakos
vizsgálat határidejével
egyezően, de a
maximum a gyártási évtől
számított nyolcadik naptári évig
terjedhet.
/Csordás László/